2. fejezet - Micsoda véletlen...

Csak felvont szemöldökkel néztem rá, de tetszett, hogy ilyen huncut, nagyon is.  De igaza volt, amióta megláttam, hevesen ver a szívem, és azok a furcsa érzések keringenek a gyomromban.
-            Hát, jogos, néha elég. –mondtam mosolyogva. Az a mosolya, jó idő kell hozzá, hogy megszokjam.
-          Am… melyik suliba jársz, Josh? Mesélj magadról valamit. –kérdeztem mosolyogva.
-           Nos… ide a Los Angeles High- ba járok. Hétfőn kezdünk, most költöztünk ide, Franciaországból.  Van egy öcsém.. Anya újság író, apa ügyvéd. Még valami szépségem? – az a kacér tekintet, az a huncut mosoly. hát nincs még egy ilyen a Földön, az tény.
-          Francia? Az nem semmi. Adhatnál nyelvleckéket. –mondtam huncutan.
-          Meglesz. – villanotta elő a huncut és pimasz vigyorát, ismét.
-          Egyszer jártam egy ideig egy francia sráccal, Alex Leroyal . Nagy lókötő a srác, de szerettem, amíg tartott. Még a szüzességem is neki adtam, pedig akkoriban még ennél is makacsabb voltam. – mondtam komolyan és láttam, hogy arcára fagy a mosoly.
-          Mi a baj? –kérdeztem aggódva.
-          Micsoda véletlen. A sors éppen az öcsém exével hozott össze, a teljes nevem Josh Leroy. –mondta most már kissé mosolyogva.
-          Te vagy az a Josh? Az, aki bevezette őt az éjszaki életbe? Aki megszerezte neki az első nőjét?  A bátyja, akire felnéz? – kérdeztem ledöbbenve, de Ő csak bólogatott.
-          Nem semmi. –mondtam elismerően.
-          Tudtam, hogy ismerős vagy valahonnan, láttam is rólad képet, mikor vele jártam. De akkor egy lány kókusz melltartói közül nyaltad le a tejszínhabot. – mosolyodtam el, de egy biztos, lettem volna a lány helyében.
-          Az is jár a francia nyelvlecke mellé.
-          Azt gondoltam.

Hazudtam magamnak, most, hogy találkoztam vele, eszembe jutott, hogy mennyire szerettem Alexet, apa nem is tudja, hogy odaadtam magam neki, mikor az ő apjukkal üzletelt.  De szerettem ehhez kétség sem fér. Az alatt az egy év alatt sikerült elfelejtenem, hogy milyen a szerelem, és milyen, ha fáj valami, túlságosan is.  Mikor ránéztek Joshra, hasonlót érzek, ez a furcsa megmagyarázhatatlan érzés kerít hatalmába, ami akkor is, mikor Alexel jártam, és az ő hihetetlenül elbűvölő kék szemeibe néztem.  Ezekben a Leroy testvérekben van valami, amitől nem tudok szabadulni, valami, ami magával ragad, és hiába próbálsz szabadulni, és józanul gondolkodni, nem megy.
-          Itt találkozom vele a parkban, nemsokára meg is kéne jönnie. késik, szokásához híven. –mondtam szemét forgatva kissé atyáskodóan Josh.
-          Juj, az kínos lesz. –mondtam zavartan.
-          Ugyan. Miért lenen az? Hiszen nem történ köztünk semmi. –mondta hitetlenkedve. Igaza van, de Alex iránti érzéseim még mindig megvoltak, és fájt, ami történt. Nagyon.
-          Legyen annyi elég, hogy fájdalmasan váltunk el.
-          Jaj, hát igaz, de most már új lappal indultok, jó barátként. Sok mindenről lemaradtam, amíg Balin nyaltam a tejszínt a lányok melltartóiból. –mondtam komolyan, majd próbált viccelődni, de én csak fájdalmasan mosolyogtam egyet…

Egyszerűen túlságosan fáj a múlt, túl sok minden történt ahhoz, hogy csak úgy hirtelen újra barátok legyünk.  Idő kell…