Egy héttel később már otthon is voltam, és tudtam, azzal, hogy megváltozott az arcom, egy új élet kezdődött el nálam. Már tizenkilenc éves vagyok, példát kell mutatnom nem szabad összeroppannom. A ruhatáram-lecseréltem –bár néhány szexi rucit meghagytam- a hajam szőkére festettem –hiszen az a lány az álmomban szőke volt, Ő én voltam, és lehet őrült tett, de megtettem – és megpróbáltam mindenhez jó pofit vágni.
Éppen Joshal pakoltunk ki a szobámban a ruhákat, amit a kis cukkancs vett nekem.
- Köszi, a ruhákat. –mondtam mosolyogva, majd puszit nyomtam az arcára. Végigsimította a hátam, miután szorosan magához vonzott. Majd a nyakamba bújt, és éreztem, hogy mélyen beszívja az illatom.
- Nincs mit ez a legkevesebb, amit tehettem miután öcsém… - kezdte el a mondatot, de nem fejezte be. Szegénykémnek olyan lelkiismeret furdalása van öccse miatt, aki nagyon sokszor bocsánatot kért, de a plasztikája nem. Szakított is vele. Ezt Alexben becsülöm, és már közel a megbocsájtás, de a plasztikát kicsinálom.
- Figyu! Nem a Te hibád. –néztem mélyen a szemeibe megfogva az állát.
- De… - kezdett belé és én az ujjam-rátettem az ajkaira.
- Cssss. Ne beszélj, nem a Te hibád, Te velem voltál, és Alexet sem okolom már, csak a plasztikát, bár most már én vagyok túlplasztikázott hála neki. –mondtam komolyan, bár azért próbáltam kicsit viccelődni is a végén. Josh azért picit elmosolyodott, de láttam a szemében, hogy akkor is bántja a dolog.
- Mondjuk a melleid nagyobbak. –mondta csibész mosolyával, majd megcsókolt.
Igaz, és ideje lenne érintened. –mondtam huncutan mosolyogva.
- Cseles, de még túl korai, ráadásul csak egy hete műtöttek. –mondta szigorúan, kár volt annyit apával lennie, mert lassan kezd annyira félteni és úgy gondolkodni, mint Ő, bár megértem, szeretnek, node azért szeretem Jost és szeretkezni is akarok vele.
- Node kívánlak. Annyit szenvedtem, végre örülnék, ha lenne valami jó is velem. –mondtam durcásan karba tett kézzel.
- Az orvos külön kihangsúlyozta, hogy nem szabad semmiféle fizikai mozgást végezned.
- Jaj, apa műtött, és nem az orvos, hanem az apa beszélt belőle. –mondtam tovább ugyan olyan durcásan.
- Nem hinném, hercegnőm. Féltelek, nem akarom, hogy bajod essen, mert, Szeretlek. –mondta ki a számomra leggyönyörűbb szót.
- Szeretsz? –kérdeztem a könnyeimmel küszködve.
- Igen, szeretlek. –mondta komolyan Josh megsimítva az arcom.
- Én is szeretlek hercegem. –mondtam szinte már bőgve, és szorosan Őt ölelve.
- Tudom. –mondta majd megcsókolta a fejem búbját. Még sosem éreztem ilyet, ez az érzés felejthetetlen…
Mindenki annyira kedves velem mindenki annyira félt… Andy, Dimitri és Taylor is bent járt nálam, naponta látogatnak, és úgy kezelnek, mint egy kisgyereket. Néha idegesít, néha pedig élvezem, de végül is csak törődni akarnak velem.
- Mindent köszönök, Josh. –mondtam mélyen a szemeibe nézve, majd megsimítottam az arcát, és érzékien megcsókoltam ajkait.
- Köszi, a ruhákat. –mondtam mosolyogva, majd puszit nyomtam az arcára. Végigsimította a hátam, miután szorosan magához vonzott. Majd a nyakamba bújt, és éreztem, hogy mélyen beszívja az illatom.
- Nincs mit ez a legkevesebb, amit tehettem miután öcsém… - kezdte el a mondatot, de nem fejezte be. Szegénykémnek olyan lelkiismeret furdalása van öccse miatt, aki nagyon sokszor bocsánatot kért, de a plasztikája nem. Szakított is vele. Ezt Alexben becsülöm, és már közel a megbocsájtás, de a plasztikát kicsinálom.
- Figyu! Nem a Te hibád. –néztem mélyen a szemeibe megfogva az állát.
- De… - kezdett belé és én az ujjam-rátettem az ajkaira.
- Cssss. Ne beszélj, nem a Te hibád, Te velem voltál, és Alexet sem okolom már, csak a plasztikát, bár most már én vagyok túlplasztikázott hála neki. –mondtam komolyan, bár azért próbáltam kicsit viccelődni is a végén. Josh azért picit elmosolyodott, de láttam a szemében, hogy akkor is bántja a dolog.
- Mondjuk a melleid nagyobbak. –mondta csibész mosolyával, majd megcsókolt.
Igaz, és ideje lenne érintened. –mondtam huncutan mosolyogva.
- Cseles, de még túl korai, ráadásul csak egy hete műtöttek. –mondta szigorúan, kár volt annyit apával lennie, mert lassan kezd annyira félteni és úgy gondolkodni, mint Ő, bár megértem, szeretnek, node azért szeretem Jost és szeretkezni is akarok vele.
- Node kívánlak. Annyit szenvedtem, végre örülnék, ha lenne valami jó is velem. –mondtam durcásan karba tett kézzel.
- Az orvos külön kihangsúlyozta, hogy nem szabad semmiféle fizikai mozgást végezned.
- Jaj, apa műtött, és nem az orvos, hanem az apa beszélt belőle. –mondtam tovább ugyan olyan durcásan.
- Nem hinném, hercegnőm. Féltelek, nem akarom, hogy bajod essen, mert, Szeretlek. –mondta ki a számomra leggyönyörűbb szót.
- Szeretsz? –kérdeztem a könnyeimmel küszködve.
- Igen, szeretlek. –mondta komolyan Josh megsimítva az arcom.
- Én is szeretlek hercegem. –mondtam szinte már bőgve, és szorosan Őt ölelve.
- Tudom. –mondta majd megcsókolta a fejem búbját. Még sosem éreztem ilyet, ez az érzés felejthetetlen…
Mindenki annyira kedves velem mindenki annyira félt… Andy, Dimitri és Taylor is bent járt nálam, naponta látogatnak, és úgy kezelnek, mint egy kisgyereket. Néha idegesít, néha pedig élvezem, de végül is csak törődni akarnak velem.
- Mindent köszönök, Josh. –mondtam mélyen a szemeibe nézve, majd megsimítottam az arcát, és érzékien megcsókoltam ajkait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése