- Nincs mit, hercegnőm. –mondta a csók után megsimítva az arcom. –Én köszönöm, hogy szeretsz.
- Ez a legkevesebb. –mondtam mosolyogva. Még mindig fájt a testem, kissé nyűgös voltam, és lélekben is összetört, de arra, amilyen hírt aznap kaptam, nem számítottam.
- Szabad lányom? –kérdezte anya a szobám ajtaján kopogva.
- Igen csak gyere. –mondtam zavartan és picit hátrébb léptem Joshtól.
- Nos, ma meghívtak minket vacsorázni a… Dalton család. Tudom, hogy nehéz ez neked, de békét szeretnének, és lányukat alaposan meg is büntették. –mondta anyu nagy nehezen ki, és Joshal mindketten felkaptuk a fejünk, mikor kimondta,hogy Dalton.
- Biztosan nem akarják, hogy kikészítsem a pici lányukat. –mondtam gúnyosan.
- Kristine, kérlek, hidd, el mi sem vagyunk oda érte, de egy per nem hiányzik, ha adnak valami kárpótlást, akkor kibékülünk. Megbeszéljük velük a dolgokat. Ott lesznek Josh szülei is. –mondta anyu szinte kérlelve, de az utolsó mondatánál felkaptuk a fejünk.
- Az öcsém is? –kérdezte Josh fájón.
- Igen, Ő is. –mondta anyu, mire sóhajtottam egyet. Remek, ez az este nagyon kínos lesz, érzem…
- Ez a legkevesebb. –mondtam mosolyogva. Még mindig fájt a testem, kissé nyűgös voltam, és lélekben is összetört, de arra, amilyen hírt aznap kaptam, nem számítottam.
- Szabad lányom? –kérdezte anya a szobám ajtaján kopogva.
- Igen csak gyere. –mondtam zavartan és picit hátrébb léptem Joshtól.
- Nos, ma meghívtak minket vacsorázni a… Dalton család. Tudom, hogy nehéz ez neked, de békét szeretnének, és lányukat alaposan meg is büntették. –mondta anyu nagy nehezen ki, és Joshal mindketten felkaptuk a fejünk, mikor kimondta,hogy Dalton.
- Biztosan nem akarják, hogy kikészítsem a pici lányukat. –mondtam gúnyosan.
- Kristine, kérlek, hidd, el mi sem vagyunk oda érte, de egy per nem hiányzik, ha adnak valami kárpótlást, akkor kibékülünk. Megbeszéljük velük a dolgokat. Ott lesznek Josh szülei is. –mondta anyu szinte kérlelve, de az utolsó mondatánál felkaptuk a fejünk.
- Az öcsém is? –kérdezte Josh fájón.
- Igen, Ő is. –mondta anyu, mire sóhajtottam egyet. Remek, ez az este nagyon kínos lesz, érzem…
Aztán eljött az este elég feszült voltam és Josh is. Felvettem egy fekete estéji ruhát és befontam a hajam, majd feltűztem, pár szál azért még lógott, és egy fekete cipőt, majd a kedvenc ékszerem, amin a családi címer van.
- Meseszép ez a nyaklánc, de Te szebb vagy, hercegnőm. –mondta Josh, majd megcsókolta a nyakam. Elmosolyodtam, hiszen annyira boldog vagyok, hogy szeret, és, hogy ilyen kedves velem.
- Köszi, szépszeműm. –mondtam mosolyogva. Ez segített, jobban érezem magam sokkal.
Viszont miután elindultunk a Dalton ház felé egyre jobban izgultam és egyre komolyabb lettem. Mikor odaértünk nyájasan fogadtak. Aztán bekísértek az ebédlőbe ahol meg volt terítve az asztal, majd megláttam Alexet, mellette egy igen csak cuki sráccal beszélni. Szőkésbarna haja volt, igéző barna szemei, és tök furcsa volt Alexet ennyire feszülten látni, főleg miután megpillantottak minket. Rögtön Joshra néztem, aki nagyon komoly volt. Szegény még mindig magát okolja, mert az nap elment haza, nem maradt velem, de nem az Ő hibája, így cselekednem kellett.
- Szia, Alex. –mondtam neki mosolyogva, majd odamentem hozzá és átöleltem.
- Rád nem haragszom. –súgtam a fülébe és gondolom a többiek erre a lépésemre nem számítottak.
Aztán megláttam, hogy a másik srác zavartan néz.
- Am Kristine vagyok. –mutatkoztam be neki és a kezem felé nyújtottam.
- Matt Dalton, örvendek a szerencsének, Kris. Az őrült Alysonnak a bátyja vagyok. –mondta mosolyogva. Elég laza srác, de mikor rájöttem, hogy kinek a bátyja elkomolyodtam.
- Értem. És hol ez a lány? –kérdeztem kissé komorabban.
- Itt vagyok. –jött elő félénken Alyson és én amint megláttam újra kiborultam. Hirtelen elképzeltem, ahogyan kikötözöm a sínekhez a ribancot.
- Szia. –köszöntem közömbösen, de nem igazán tudtam, hogy meddig bírom még, hogy ne tépjem meg.
- Bocsáss meg, kérlek, mindenért. –mondta lehajtott fejjel. Igazán őszintének tűnt, de nem érdekel, kicsinálom a csajt, de nagyon, viszont most jó pofit kell mindenhez vágnom, és higgadnak, kell maradnom.
- Még idő kell. – mondtam komolyan. – De van rá esély, hogy megteszem, viszont egy valamiért hálás vagyok neked.
- Mi lenne az? –kérdezte csodálkozva és éreztem mindenkinek a tekintetét magamon.
- Josh. Mert ha nem szakítasz vele, nem szeretek belé. –mondtam komolyan és láttam Alex arca nagyon fájdalmas lett. Talán még mindig szeret? Bár nem érdekel, mert én már csak Joshért élek. Viszont a vicces fiú, a plasztika bátyja megforgatta szemeit mikor a Josh iránt táplál szerelmemről beszéltem. Nem sok kellett, hogy beszóljak neki, de inkább hallgattam, elég egyelőre csak egy Daltont kicsinálnom. Meg különben is az olyan fajta srácok, mint ő –szoknyapecérek – azok sosem értik meg ezt a mély szerelmet, ami köztem és Josh közt van.
- Szívesen. –mondta kissé zavartan, bár hangjában némi gúny is volt, ami nagyon felcseszett. Láttam, hogy bátyja szigorúan néz rá, mire Alyson megforgatta szemeit. Vagy úgy? A drága ribancka dacol? Na, majd adok én neki! Amint meggyógyulok és megerősödök, kikészítem, az biztos. De vajon hogy lehetne kikészíteni? Tudom, hogy utál, de azt, hogy szándékosan tette volna, kétlem, viszont ha a bátyjával… Nem, hiszen Josh szeretem! Valami más megoldás kéne. Ennyire gonosz még én sem vagyok, hogy összejövök a bátyával csak azért, hogy kicsináljam… Joshnak így is nehéz. Valami mást kell kitalálnom…
- Meseszép ez a nyaklánc, de Te szebb vagy, hercegnőm. –mondta Josh, majd megcsókolta a nyakam. Elmosolyodtam, hiszen annyira boldog vagyok, hogy szeret, és, hogy ilyen kedves velem.
- Köszi, szépszeműm. –mondtam mosolyogva. Ez segített, jobban érezem magam sokkal.
Viszont miután elindultunk a Dalton ház felé egyre jobban izgultam és egyre komolyabb lettem. Mikor odaértünk nyájasan fogadtak. Aztán bekísértek az ebédlőbe ahol meg volt terítve az asztal, majd megláttam Alexet, mellette egy igen csak cuki sráccal beszélni. Szőkésbarna haja volt, igéző barna szemei, és tök furcsa volt Alexet ennyire feszülten látni, főleg miután megpillantottak minket. Rögtön Joshra néztem, aki nagyon komoly volt. Szegény még mindig magát okolja, mert az nap elment haza, nem maradt velem, de nem az Ő hibája, így cselekednem kellett.
- Szia, Alex. –mondtam neki mosolyogva, majd odamentem hozzá és átöleltem.
- Rád nem haragszom. –súgtam a fülébe és gondolom a többiek erre a lépésemre nem számítottak.
Aztán megláttam, hogy a másik srác zavartan néz.
- Am Kristine vagyok. –mutatkoztam be neki és a kezem felé nyújtottam.
- Matt Dalton, örvendek a szerencsének, Kris. Az őrült Alysonnak a bátyja vagyok. –mondta mosolyogva. Elég laza srác, de mikor rájöttem, hogy kinek a bátyja elkomolyodtam.
- Értem. És hol ez a lány? –kérdeztem kissé komorabban.
- Itt vagyok. –jött elő félénken Alyson és én amint megláttam újra kiborultam. Hirtelen elképzeltem, ahogyan kikötözöm a sínekhez a ribancot.
- Szia. –köszöntem közömbösen, de nem igazán tudtam, hogy meddig bírom még, hogy ne tépjem meg.
- Bocsáss meg, kérlek, mindenért. –mondta lehajtott fejjel. Igazán őszintének tűnt, de nem érdekel, kicsinálom a csajt, de nagyon, viszont most jó pofit kell mindenhez vágnom, és higgadnak, kell maradnom.
- Még idő kell. – mondtam komolyan. – De van rá esély, hogy megteszem, viszont egy valamiért hálás vagyok neked.
- Mi lenne az? –kérdezte csodálkozva és éreztem mindenkinek a tekintetét magamon.
- Josh. Mert ha nem szakítasz vele, nem szeretek belé. –mondtam komolyan és láttam Alex arca nagyon fájdalmas lett. Talán még mindig szeret? Bár nem érdekel, mert én már csak Joshért élek. Viszont a vicces fiú, a plasztika bátyja megforgatta szemeit mikor a Josh iránt táplál szerelmemről beszéltem. Nem sok kellett, hogy beszóljak neki, de inkább hallgattam, elég egyelőre csak egy Daltont kicsinálnom. Meg különben is az olyan fajta srácok, mint ő –szoknyapecérek – azok sosem értik meg ezt a mély szerelmet, ami köztem és Josh közt van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése